In Memoriam Jandó Ferenc
Hangja elhalkult, néma a nevetés,
csendben játszik a muzsika.
Feltör gyötrő éhezés
a mulandó jóra.
Csak egy tátongó lyuk maradt
a trillázó kotta helyén,
és a víz felett, lehajtott fejjel,
némán ül a szirén.
Az El Silencio-t dúdolja a szél.
A régi, szép időkről mesél,
miközben puha lehelettel,
bíztat s vígasztal:
Aki Istenhez énekel,
az ezrével imádkozik,
szíve minden dobbanása
a mennyországba hallatik.
Az Atya pedig fenn az égben,
kedvét leli a zenészben,
s ha egyszer magához hívja-,
örök időre a keblére zárja.
Énkelj, énekelj tovább,
ki még harcban állsz!
Csendüljön cimbalom, hárfa,
hogy vigadjon az ég reája!
Daloljon a nép,
ércesen szóljon a Passio!
Kórista tudd, hogy mikor jön a
mezzoforte, a piano.
A gitár húrjai legyenek erősek,
mint a templom falai.
Aki énekelni szégyell-, hívd!
S nőni fognak híveink hadai.
Így beszél a tavaszi szellő.
Vagy ő szól,
kiért a szív oly bánatosan zakatol?
Megáll az esküvői menet.
Ma nem vígad, hanem temet.
Bús hangokat tárogat a trombita,
S csak sír, csak sír a szaxofon.
(Pálinkás Gyula)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése